Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Örökzöldek örök fiataloknak!

2014.05.12

 

- Pályám első harminckét éve alatt a táncdalénekléssel foglalkoztam a legkevesebbet. Nem szándékosan. Ugyanis mielőtt még e műfajban a világhírnév szárnyra kapott volna, felvételt nyertem a Színművészeti Egyetemre (akkor még Főiskolára), és kezdetét vette egy sikeresnek mondható színészi, rendezői karrier.

 

- A szándékaim ellenére elhanyagolt táncdalénekes pálya iránti nosztalgiám jegyében született meg a lemezemen hallható tizenhat szám. A dalok túlnyomórészt a Magyar Rádióban készültek a kibővített Stúdió 11 közreműködésével. A közismert, hetvenes évekbeli világslágerek közé beloptam néhány új, de a nosztalgikus korhoz illő nótát, és egy különösen jól sikerült saját szerzeményt is, ami hála a „kábeltévé-rengetegnek” már országos ismertséget hozott, de hanghordozón még nem jelent meg.

straub-dezso-mama-ne-menj-at--2009-front-cover-45956.jpg

- Ezért aztán a „Mama, ne menj át” lett az album címadó dala. Ez a felvétel fiam, Dezső hangszerelésében és a GRAPE nevet viselő stúdiójában készült. Remélem, sokaknak tudok majd örömet okozni ezzel a dallal, illetve az egész albumommal.

  

Straub Dezső

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.