Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kiállítás megnyitója

2011.11.05

 

Megnyílt november 4-én  Horváth Boglárka természetfotó-kiállítása Budapesten, az Apáthy István utcában. Annak ellenére, hogy a 17 órás kezdés kicsit korainak tűnt, ráadásul másnap munkanap is volt, kis túlzással megtelt a ház érdeklődőkkel.
 
 
Elöljáróban Bán-Kálnai Beáta köszöntötte a megjelenteket, és mondta el, hogy bár az épületben eredendően gyógytornarendelés zajlik, úgy érzi, amennyire persze a körülmények engedik, helyet és teret kell adni más jellegű, elsősorban művészeti tevékenységeknek is. Ennek nyitánya a fiatal fotós tárlatának mostani „elindítása”. A rendezvény háziasszonya felolvasott egy, az esemény profiljába vágó verset is édesapja, Kálnai Mihály költeményei közül.
 
 
Horváth Boglárka, miután köszöntötte a rá kíváncsi vendégeket, kivetítő segítségével egyfajta áttekintést adott portfoliójáról. Ott döbbentünk rá, hogy ez a lány nem csupán a természetet járva használja fényképezőgépét, hanem rendkívül sokoldalúan él e szakma adta lehetőségekkel. „Fotózás” címszó alatt a puzzle-tól az óráig, a fürdőszobacsempétől a babapártedliig sokféleképpen megjelenhet közreműködésével otthonunkban a kívánt fénykép. A gyermekfotózástól az esküvői munkán át a montázskészítésig, igen széles Boglárka palettája.

bogifoto5.jpg

Miután a zenés, klipszerű ámulatból felocsúdtunk, következett a tárlat megtekintése. Bizony szavakkal lehetetlen leírni azokat a pillanatképeket, melyeket a fotós lencsevégre kapott. Rovarok, szirmok vagy vízcseppek oly módon tárultak elénk, ahogy eddig még soha. Ezt látni kell!
 
 
Természetesen bárki számára, időpont egyeztetése után, díjmentesen megtekinthető a kiállítás.  
 
 
Záróakkordként, még az állófogadás előtt - a nagyon kellemes, és családias hangulatban - Boglárka nagyszülei virágcsokorral, míg szülei olyan tortával kedveskedtek a kiállítónak, melynek tetején marcipánból Bogi egyik kedvenc fotója(!) volt látható…
  
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.